Gyakran feltett kérdések

  1. Mi a MobilKém telefonra?

    A MobilKém egy olyan első számú megfigyelő szoftver okostelefonokra és számítógépekre, amely segít a szülőknek gyermekeiket biztonságban tartani, a munkáltatóknak pedig dolgozóik eredményességéhez járul hozzá. Elraktározza a szöveges üzeneteket, a hívásinformációkat, a GPS koordinátákat és még sok mást, szükségleteidtől és prioritásodtól függően. A MobilKém a céleszközről információt gyűjt, majd továbbítja a Vezérlőpultodnak (a fiókod, amely a program beszerzése után létrehozható), amelyhez hozzáférhetsz minden böngészőből. A MobilKémroot-olt / nem root-oltAndroid 4+ és iOS 6 – 8.3 Jailbreak-elt / nem Jailbreak-eltokostelefonokon is működik

    A felhasználó barát ügyfél felület, a nap 24 órájában, heti 7 napban elérhető Ügyfélszolgálat, a változatos előfizetés tervek és a megengedhető árak mind biztosítanak arról, hogy a lehető legeredményesebb termékbe fekteted pénzed

  2. Hogyan működik a MobilKém?

    A MobilKém adatokat gyűjt arról az eszközről, amelyen telepítve lett, ezeket az információkat pedig bemutatja a Vezérlőpultban, amelyet bármilyen böngészővel használhatsz.

    Ahhoz, hogy megkezdhesd a MobilKém használatát először is ellenőrizned kell a megfigyelni kívánt eszköz kompatibilitásátki kell választanod a számodra legmegfelelőbb előfizetés tervet és meg kell vásárolnod a programot. Ezután kapsz egy e-mailt felhasználóneveddel és jelszavaddal, amelyeket a személyes Vezérlőpultodba történő bejelentkezéshez kell használnod. Miután beléptél, Vezérlőpultodon keresztül további útmutatásokat kapsz a feltelepítéssel kapcsolatban. Tulajdonképpen szükséges, hogy te magad száz százalékban hozzá tudj férni a céleszközhöz, hogy elindíthasd a böngészőjét, majd beírhasd a program letöltéséhez szükséges linket és feltelepíthesd a szoftvert. Azzal, hogy installálod a MobilKémet, megerősíted a program használatának szándékosságát, legálisan - tehát, hogy a MobilKémet vagy saját eszközödre vagy kiskorú gyermekedére vagy pedig egy olyan személy készülékére telepíted, aki a megfigyeléshez előzetesen hozzájárult.

  3. Működik-e a MobilKém világszerte?

    Megfigyelő szoftverünk mindenütt működik, teljesen függetlenül a céleszköz rádióhálózatától vagy tartózkodási helyétől, és kompatibilis az összes szolgáltatóval. Azonban az információ célkészülékről való, személyes Vezérlőpultodba történő eljuttatásához Internet kapcsolatra van szükség (Vezérlőpult - a fiókod, amely a program beszerzése után létrehozható), így az eszközön található mobilinternet vagy Wi-Fi be kell, hogy legyen kapcsolva.

  4. Mely eszközök támogatottak a MobilKém által?

    A MobilKém kompatibilis azokkal az okostelefonokkal és tabletekkel, amelyek:

    • Android 4+
    • iOS 6 – 8.3

    Kérjük, ellenőrizd, hogy eszközöd kompatibilis-e itt.

    A MobilKém szoftver szintén működik nem Jailbreak-elt iOS készülékeken is, habár ez esetben bizonyos funkciók limitáltak lehetnek. A jelenleg elérhető funkciók listájának megtekintéséért kérjük, olvasd el a MobilKém Jailbreak nélkül részt, itt.Hogy az összes funkciót élvezhesd, szerezd be a MobilKémet a Jailbreak-elt iOS eszközök számára.

    Figyelem: MobilKém és MobilKémJailbreak nélkül két, különböző opciója ugyanannak az elit megfigyelő programnak. Teljesen nyugodtan váltogathatsz a két opció között, azonban ez esetben a már elmentett adatok elvesznek.

  5. A MobilKém ikon látható lesz a megfigyelt eszközön?

    A MobilKém alkalmazás feltelepítés után azonnal elindul és megkezdi munkáját a háttérben. Az ikon, amely az installálás után megjelenik, nem tartalmaz a MobilKém funkcionalitására vonatkozó beállításokat. A jobb felhasználó élményért két lehetőséget is felajánlunk: az ikon megtartása vagy eltávolítása is elérhető.

    Azzal, hogy installálod a MobilKémet, megerősíted a program használatának szándékosságát, legálisan - tehát, hogy a MobilKémet vagy saját eszközödre vagy kiskorú gyermekedére vagy pedig egy olyan személy készülékére telepíted, aki a megfigyeléshez előzetesen hozzájárult.

  6. Legális-e a MobilKémet használni?

    A MobilKém alkalmazás a gyermekeiket megvédeni kívánó szülők, és a dolgozók hatékonyságát biztosító munkáltatók részére lett tervezve, és használata teljesen jogszerű.

    Kérjük, bizonyosodj meg arról, hogy a programunk igénybe vétele során a következő legális felhasználást elősegítő elvárásokhoz tartod magad:

    • A MobilKémet szülői ellenőrzés végett alkalmazod, kiskorú gyermekeid tevékenységeit figyeled meg.
    • A MobilKémet céges készülékek felülvizsgálatára veszed igénybe úgy, hogy minderről az alkalmazottaid tudnak és beleegyezésüket adták a nyomon követéshez.
    • A MobilKémet saját eszközödre telepíted fel.

    A te felelősséged, hogy megállapítsd, hogy meg van-e a teljes jogod bizonyos készülékek megfigyelésére. Szintén a te felelősséged, hogy eldöntsd, hogy milyen közlés, értesítés vagy megegyezés szükséges törvénykezésedhez, te ismered a sajátságos tényezőket, körülményeket, amelyek tudatában a MobilKémet használni akarod. Hogyha kérdésed lenne a MobilKém igénybe vételének jogszerűségéről egy konkrét esetben, lépj kapcsolatba egy választott jogi tanácsadóval. A MobilKém csapata nem adhat jogi tanácsot.

  7. Feltelepíthetem-e a MobilKémet távolról?

    Ha a céleszköz iPhone vagy iPad

    A MobilKém feltelepíthető közvetve,ha a MobilKém Jailbreak nélkül csomagot választottad kevesebb funkcióval, az iCloud akkreditált céleszközödön. Bizonyosodj meg afelől, hogy készüléked rendszeresen raktározik, tartalékol (minden 24 órában). A személyes közreműködés azonban mégis szükséges lehet, hogyha az iCloud tartalékfunkciója nincsen az eszközön aktiválva.

    Abban az esetben, ha az iOS eszköz (mobil vagy tablet) Jailbreak-elt, 5-15 perces személyes közreműködésre lesz szükséged a program sikeres feltelepítéséhez. Amint teljesen felinstallálódott, a MobilKém azonnal megkezdi a megfigyelt adatok eljuttatását személyes Vezérlőpultodhoz (a fiókod, amely a program beszerzése után létrehozható).

    Hogyha a készüléked nem Jailbreak-elt, Jailbreak-elned kell a MobilKém feltelepítése előtt, amely igénybe fog venni egy kis időt.

    Javasoljuk különleges szolgáltatásunkat, a MobilSegítségnyújtás-t a MobilKém beszerzése utánra.**

    Ha a céleszköz Android operációs rendszerrel fut:

    Hogyha a MobilKémetAndroid operációs rendszer alapú eszközre szeretnéd feltelepíteni, szükséged lesz személyes közreműködésre.

    Javasoljuk különleges szolgáltatásunkat, a MobilSegítségnyújtás-t a MobilKém beszerzése utánra.*

    *A MobilSegítségnyújtásszolgáltatással örömmel telepítjük fel a MobilKémet a céleszközre, állítjuk be a Keylogger funkciót, a helyszínek megfigyelését, tiltunk le SMS alkalmazásokat, aktiválunk USB-nyomkövetést, és még sok mást. Szintén közvetve.. Végigvisszük készüléked teljes Jailbreak-elését / root-olását.

  8. Hogyan telepítem fel a MobilKémet?

    MobilKém Jailbreak nélkül:

    Hogyha a céleszközöd iPhone és nem szeretnéd Jailbreak-elni, akkor számodra a MobilKém Jailbreak nélkül csomag beszerzése a legcélszerűbb, melynek szüksége van a készüléken levő iCloud szolgáltatásokhoz a feltelepítéshez. You will just need to log in to your Control Panel and choose a proper option that leads you through few simple steps of installation. iPhone back up has to be enabled on the device. Mindössze annyit kell tenned, hogy bejelentkezel a Vezérlőpultodba, és kiválasztod a megfelelő opciót, mely néhány egyszerű lépéssel végigvezet az installáció folyamatán. 

Az iPhone tartalékfunkciója be kell, hogy legyen kapcsolva. Kérjük, legyél azzal tisztában, hogy az iPhone-ok csak akkor raktároznak, tartalékolnak az iCloudnak napi egyszer, ha a következők biztosítva vannak: 

- az eszköz csatlakoztatva van az Wi-Fi-hez; 
- a készülék be van dugva; 
- az eszköz le van zárva. 


    Ha az iCloud tartalékfunkció nincsen bekapcsolva a készüléken, aktiváld manuálisan a ’Beállítások’-ban, az ’iCloud’ menüpontban található ’iCloud szolgáltatások’ alatt. Majd menj a ’Biztonsági mentés a MobilKémnek’-re, hogy az adatok azonnali szinkronizálása megkezdődhessen a Vezérlőpultodba.


    Rendszeres MobilKém alkalmazás iOS-re:


    Ahhoz, hogy a MobilKém alkalmazást rendszeresen feltelepíthesd, és hogy élvezhess minden lehetséges funkciót, Jailbreak-elned kell céleszközödet. 

 Először is meg kell nézned, hogy a készülékedet lehet-e Jailbreak-elni, mert bizonyos újabb iOS verziók esetében ez a funkció még nem érhető el. Hogy ellenőrizni tudd, menj a céleszköz ’Beállítások’ menüpontjába, azon belül is az ’Általános’-ba, majd kattints ’A telefonról’ lehetőségen belül a ’Verzió’ pontra. Kövesd a szükséges útmutatást és válogass a legújabb Jailbreak eszközök (verziók) közül itt: Amint a Jailbreak-elés kész, csak annyit kell tenned, hogy belépsz a Vezérlőpultodba és kiválasztod az ’iPhone’ opciót a telepítés folytatásához. A teljes Jailbreak és installáció eljárás 30 percet is igénybe vehet.*

    MobilKém Android alapú operációs rendszerhez:


    A MobilKémAndroid eszközre való telepítéséhez engedélyezett hozzáférésre lesz szükséged. Vezérlőpultodban válaszd ki az Android opciót az instrukciók megtekintéséhez.
 MobilKém root-olás nélkül is feltelepíthető, azonban a Whatsapp, Viber, Facebook, Skype, LINE, Snapchat és Gmail tevékenységek figyelemmel követése csak root-olt Android telefonokon lehetséges.*

    * Hogyha bármilyen nehézséged akad a telepítés során, vagy a funkciók beállításával lenne szükséged segítségre, mi szívesen feltelepítjük a MobilKémet a céleszközödre különleges szolgáltatásunknak, a MobilSegítségnyújtásnak köszönhetően! Örömmel állítjuk be a Keylogger funkciót, a helyszínek megfigyelését, tiltunk le SMS alkalmazásokat, aktiválunk USB-nyomkövetést, és még sok mást. Szintén közvetve végigvisszük készüléked teljes Jailbreak-elését / root-olását. Még mindig szükséged lesz személyes közreműködésre és Internet kapcsolatra.

  9. El lehet-e távolítani a MobilKémet a megfigyelt eszközről?

    A MobilKém egyszerűen letörölhető a megfigyelt eszközről a Vezérlőpultodon keresztül. A fiókod ’Segítség’ füle alatt részletes információ érhető el az eltávolítási folyamatról.

  10. Hol tudom a megfigyelt eszközön lévő adatokat megtekinteni?

    Amint a MobilKém fel lett telepítve és be lett állítva a megfigyelt eszközön, a készülék szerverünkkel kapcsolatban áll. Az információ automatikusan megjelenik a személyes fiókod Vezérlőpultjában, ahol bármilyen böngészővel hozzáférhetsz.
Tekintsd meg, hogy hogyan néz ki a MobilKém Vezérlőpult a Próbaverzióra kattintva.

  11. Milyen fizetési módok állnak rendelkezésre a MobilKém vásárlásakor?

    Jelenleg a következő fizetési módokat fogadjuk el:

    • Visa/MasterCard/Eurocar
    • Banki befizetés / átutalás
    • American Express
    • Diners Club
    • JCB
    • PayPal
    • Fax
    • Vendor to vendor
    • Purchase order
    • Check
    • sofortbanking.com
    • Carte Bleue
    • 支付宝 (Alipay)
    • Giropay
    • iDEAL
    • WebMoney
    • Cash at 7-Eleven/Family Dollar/ACE
    • Boleto Bancario
    • CashU
    • Ukash
    • Dankort
    • Chinese Debit Card
    • Qiwi Wallet
    • eCheck/ACH

    A fizetési módok országonként eltérhetnek. A Fizetésre kattintás után válaszd ki az általad kedvelt fizetési módot.

  12. Mit fogok látni a számlakivonatomon?

    A MobilKém vásárlás (a fizetés feldolgozójától függően) ’AVANGATE*mspy.software’ vagy ’paypro-charge.com’ néven lesz feltüntetve a banki vagy hitelkártya elszámolásodon.

  13. Mi történik vásárlás után?

    Amint a fizetés el lett fogadva (megkaptad a megerősítő e-mailt a számlázó cégtől), a következő lépés, hogy leellenőrizd, hogy megjött-e a MobilKém üdvözlő levele. Nagyon fontos, hogy mind a Bejövő, mind a Spam mappát nézd át. 
Az üdvözlő e-mail tartalmazza a bejelentkezési adatokat és a linket a személyes Vezérlőpultodhoz (adattárhely). Csak kattints a linkre és lépj be fiókodba (Vezérlőpult), ahol a további útmutatásokat tartalmazó telepítési Varázsló segít eszközöd megfigyelésének beállításában.

    További információért nézd meg a Hogyan telepítem fel a MobilKémet?

  14. Hogyan kaphatok pénzvisszatérítést?

    A teljes kifizetett pénzösszeget visszatérítjük a vásárlás utáni 10 napon belül, abban az esetben, ha a visszafizetést igénylés oka nem mond ellent a Pénzvisszafizetési feltételekben foglaltaknak. Ugyanakkor biztosak vagyunk afelől, hogy hozzáértő Ügyfélszolgálatunk minden esetleges fennálló problémát meg tud oldani annak érdekében, hogy a MobilKémmel száz százalékban elégedett lehess.

  15. Milyen gyakran frissíti a MobilKém az információkat?

    Ha MobilKém Jailbreak nélküli, csomagod van, akkor minden információhoz az utolsó lementéstől számított 24 órán belül hozzájutsz. A folyamat általában ennyi idő alatt megy végbe, mivel a lementések mérete gyakran néhány gigabájt is lehet. A gyorsaság jelentősen függ a Wi-Fi kapcsolat minőségétől is.

    Hogyha Jailbreak-elt iPhone-on vagy Android-on van a MobilKém, akkor azon időpontokban kapsz frissítéseket, amelyeket előzetesen kiválasztottál. A Frissítési intervallum opcióban megadhatod, hogy a MobilKém milyen időközönként kapcsolódjon szerverünkhöz és jutassa el az adatokat Vezérlőpultodnak. Amikor fiókodon keresztül manuálisan beállítod a frissítési intervallumot, kérjük, vedd figyelembe, hogy a rövid időszakonkénti frissítés (kevesebb, mint 10 percenként) a telefon akkumulátorának lemerülését számottevően elősegítheti. Néha ahhoz, hogy az összes információt megtekinthesd akár 24 órát is várnod kellhet, főleg hogyha a telefon folyamatosan 3G / 4G kapcsolathoz van csatlakoztatva, hiszen ez nem valami stabil – stabilitása mindig az adott régióban fogható jel erősségétől függ. 


  16. Miért szükséges Internet kapcsolat az eszközök megfigyeléséhez?

    A megfigyelt eszköz csatlakoztatva kell, hogy legyen az Internethez, hogy a MobilKém eltudja küldeni az információkat a céleszközről a Vezérlőpultodnak. A kapcsolat lehet Wi-Fi és 3G / 4G is. Amint az adatok feltöltődtek szerverünkre, azonnal megjelennek fiókod Vezérlőpultján.

  17. Megfigyelhetek kettő vagy három eszközt is?

    Annyi telefont figyelhetsz meg egyszerre, amennyit csak akarsz. Azonban ha csak egy előfizetést vásárolsz meg, csak egy eszközön folytatott tevékenységeket követhetsz nyomon. A céleszközök közötti váltogatás viszont teljesen ingyenes, és korlátlan számban végrehajtható. Ha pedig 2 készüléket szeretnél megfigyelni egyszerre, 2 előfizetést kell beszerezned.

    Hogyha több mobiltelefon tevékenységet követnél nyomon egyidejűleg, akkor Családi csomagunk a legjobb választás számodra. Szerezz be 5 MobilKém előfizetést és spórolj közel 20 %-ot!!

  18. A megfigyelt eszközöm egy iPhone. Jailbreak-elnem kell ahhoz, hogy feltelepíthessem rajta a MobilKémet?

    Jelenleg a MobilKém Jailbreak-elt és nem Jailbreak-elt eszközöknek is felajánlja megfigyelő szoftverét.
Hogyha nem szeretnéd készülékedet Jailbreak-elni, akkor számodra a legmegfelelőbb a MobilKém Jailbreak nélküli csomagot tartalmazó programja, mely révén ezek a funkciók érhetőek el:


    • Névzegyjzék

    • Hívásnapló

    • Szöveges üzenetek

    • Böngésző előzmény

    • Események

    • Jegyzetek


    Ha a MobilKém összes nyomonkövetési funkciójához hozzá szeretnél férni, akkor kérjük iOS készüléked Jailbreak-elését.

  19. Telefonom Jailbreak-elésével a garancia érvényét veszti? Visszaszerezhetem a garanciát?

    A Jailbreak-elés művelete során a céleszköz garanciája érvényét veszti, azonban ez a folyamat teljesen visszafordítható a legújabb iOS verzió frissítésével, vagy a gyári beállítások visszaállításával. Hogy a MobilKém a készüléken teljesen működőképes legyen, javasoljuk, hogy ne töltsd le az iOS legújabb verzióját, mivel ez a frissítés befolyásolhatja a Jailbreak-et és a MobilKém üzemképességét.

  20. Mi történik a Jailbreak-elés művelet után?

    A Jailbreak-elés folyamata végeztével telefonod ugyanúgy fog működni, mint a művelet előtt. Tölthetsz majd le médiafájlokat és alkalmazásokat az iTunes-ról, és rendszeresen igénybe veheted az iCloud-ot. Amint a Jailbreak-elés kész, egy Cydia nevű ikon fog megjelenni eszközön. További információért, hogy hogyan kell a Cydia ikont eltávolítani, kérjük, tekintsd meg a Vezérlőpultod 'Segítség' szekcióját. A Jailbreak-elés folyamata nem befolyásolja a telefon teljesítményét, sőt, számos esetben még meg is növeli annak akkumulátor-élettartamát.

  21. Mi a root-olás? Root-olnom kell Android-os készülékemet ahhoz, hogy a MobilKémet feltelepíthessem rá? Az Android root-olásával érvényét veszti a garancia?

    oot-olásnak hívjuk azt a műveletet, amely elvégzése után az Android operációs rendszerrel futó okostelefon vagy tablet felhasználója készüléke kiváltságos irányítására tesz szert (ún. root hozzáférés) a JailbreakAndroid rendszeren belül. A root-olás művelete során a céleszköz garanciája érvényét veszti, azonban ez a folyamat teljesen visszafordítható. Csak akkor van erre az eljárásra szükséged, hogyha nem alapértelmezett programokat szeretnél megfigyelni: a Whatsapp-ot, a Facebook-ot, a Viber-t, a Skype-ot vagy a Gmail-t (ezen alkalmazások nyomon követése kizárólag a Prémium fiókkal rendelkező ügyfeleink számára érhető el)

    Hogyha bármilyen nehézséged akad a telepítés során, vagy a funkciók beállításával lenne szükséged segítségre, mi szívesen feltelepítjük a MobilKémet a céleszközödre különleges szolgáltatásunknak a MobilSegítségnyújtásnak köszönhetően! Örömmel állítjuk be a Keylogger funkciót, a helyszínek megfigyelését, tiltunk le SMS alkalmazásokat, aktiválunk USB-nyomkövetést, és még sok mást. Szintén közvetve végigvisszük készüléked teljes root-olását. Még mindig szükséged lesz személyes közreműködésre és Internet kapcsolatra.

  22. Hogyan ismerhetem fel, hogyha megfigyelő szoftver van okostelefonomra vagy tabletemre telepítve?

    A MobilKém egy teljesen legális program, és minden ügyfelünknek kötelessége betartani a jogszerűségre vonatkozó feltételeket a MobilKém használata alatt. Ez azt jelenti, hogy a MobilKémet csak a saját, illetve a kiskorú gyermeked eszközére vagy pedig egy olyan személy készülékére telepítheted fel, aki a megfigyeléshez hozzájárult. Kérjük, hogyha a MobilKém illegális használatára gyanakodsz, azonnal értesíts minket!

  23. Tudnátok nekem segíteni lenyomozni egy telefont, telefonszám alapján? Lehetséges egy elveszett készüléket megtalálni?

    A MobilKém csak a céleszközre való feltelepítés után kezdi meg az információgyűjtést / megfigyelést. Nem biztosítunk telefon- vagy IMEI-számalapján nyomon követést, először is személyesen hozzá kell férned a készülékhez és installálnod kell rajta az alkalmazást.

  24. Mit tegyek, ha műszaki segítségre van szükségem?

    A MobilKém csapata a segítséget négy szinten is felajánlja:

    • Ingyenes segédkezés az Alap előfizetőknek: támogatás e-mailen és élő chat-en keresztül.
    • Ingyenes segédkezés a Prémium előfizetőknek: támogatás e-mailen és élő chat-en keresztül.
    • Telefonos segítség - személyre szabott Ügyfélszolgálat a standard segédkezés mellé mindössze 9.99 dollárért (egyszeri fizetés). Vedd igénybe telefonos segítségünket, mely révén lépésről lépésre végigkísérhetünk a feltelepítés szakaszain és még sok máson! Ez egy választható szolgáltatás és a kifizetett összeg nem visszatéríthető.
    • Mobil Segítségnyújtás - VIP támogatás a Jailbreak-eléshez / root-oláshoz, a MobilKém TeamViewer-rel való feltelepítéséhez, a funkciók beállításához. A nap 24 órájában, a hét minden napján elérhető szakemberek állnak rendelkezésedre telefonon, élő chat-en és e-mailezés formájában, mindössze 37.99 dollárért.